Jump around

Ez a post még korábban íródott, de most van alkalmam közzétenni. Elég hosszú lett :)

Na mivel úgyis én vagyok mindig a negatív, ezért írok kicsit a negatív dolgokról :)
Szóval megérkeztünk Oahu-ra éjfél után. Kocsit nem tudtunk előre foglalni, mert minden nagy cég online foglalórendszere azt mondta, hogy sold out. Mi azért bepróbálkoztunk az Alamo-nál, és adtak is volna nekünk kocsit, csillagászati összegekért. Így inkább bementünk taxival a városba azzal az elhatározással, hogy másnap valami helyi sufnituning cégtől szerzünk valami szekeret.
Valahol olvastam korábban, hogy van egy VIP rental car nevű helyi cég, úgyhogy másnap elindultunk megkeresni, bár csak kb-ra tudtuk, hogy merre van. Ahogy közeledtünk, láttunk egy helyet, ahol volt néhány bérbeadó Ferrari, Corvette és hasonló gép.

Még röhögtünk is rajta, hogy biztos ezt keressük, aztán rájöttünk, hogy tényleg ez az a bizonyos VIP rental car :) Megkérdeztük, hogy van-e valami olcsóbb járgányuk is, és természetesen „nincs, de pár órán belül lesz”! Úgyhogy sétáltunk kicsit Waikiki-n, aztán visszamentünk, és kibéreltünk egy napra egy ütött-kopott bordó Dodge Neon-t, a normál piaci ár kétszereséért. Tekintve, hogy az Alamo-nál több mint 3-szoros árat kértek volna, ez még előnyösnek is tűnt.

Bár kissé problémás volt, hogy nem a reptéren kell leadni, de hamar megszültük a tervet: én adom le a kocsit, amíg a többiek Pro Bowl-on vannak, utána pedig kibuszozok a reptérre, mivel repülünk Big Island-re. Ez persze azzal jár, hogy vezetnem kell nem keveset, márpedig az én vezetési múltammal ez nem volt a legkockázatmentesebb terv. Úgyhogy be is ültem a volán mögé, hogy azért gyakoroljak mielőtt teljesen magamra maradok a kocsival. Teljesen jól is ment minden, épp a Pali view-tól indultunk volna tovább, amikor indítanám a motort, és azt mondja, hogy taktaktaktaktak. De többet nem. Próbálkoztunk egy ideig, ment a tanakodás, hogy mi legyen, de rájöttünk, hogy ez bizony nem fog indulni. Telefonszám megkeres, egy kedves házaspártól telefonkunyerálás, hívás, foglalt. Megint foglalt. Megint foglalt. Na mindegy. Várakozunk, egy másik kedves házaspártól telefonkunyerálás, akinek az unokatestvérének a férje történetesen magyar, öt különböző szám felhívása, mire sikerül valaki illetékessel beszélni a car rentaltól. Aszongyák, hogy battery, be kell bikázni. Elég furán nézünk, mert igaz, hogy égve felejtettem a lámpát, de 10 perc alatt nem kéne azért leszívnia… Ja, és azt is mondták, hogy inkább keressünk itt valakit aki tud segíteni, mert az biztos gyorsabb, mintha őket megvárnánk, hogy feljöjjenek. Mindenesetre legalább tanultunk olyan hasznos angol kifejezéseket, mint give a jump, vagy jumper cable. A telefonlejmolós házaspárnak nincs ilyen kábele, de pont meghallotta egy menő csávó barátnője, hogy erről beszélünk, és hogy szerinte nekik van ilyen. A menő csávó is megérkezik, tényleg van, aztán adtak egy jump-ot. Egész szép kis csapat összegyűlt a végére, hogy szurkoljon:

Na aztán minden simán ment, felmentünk a North Shore-ra, autóval semmi gáz. Mindenesetre ezútán még rádiót se hallgattunk :)
Reggel aztán indulnánk, és megint taktaktaktaktak… Pedig most tényleg semmi nem volt bekapcsolva, még csak riasztó se volt abban a szarban. Na itt már nem volt olyan egyszerű jumper cable-t szerezni. Márk éppen a plentation village-ban próbálkozott kunyerálni, én ennél fapadosabb megoldást választottam:

Kb. 5 perc után meg is állt egy kb. 100 éves civic, és a hippi sofőrje aszongya: „I can give you a jump, but it will costs you a couple of bucks, 'cause I need money for gas”. Persze. Benzinre nem fussa, de egész hawaii marihuána-készletének felvásárlására igen, mert szag alapján kb nála összpontosultak a szálak. Végül megegyeztünk két dórába :)
Bebikáztuk, több mint 1 óra késéssel elindultunk. Mondjuk buktuk a reggeli fürdést Sunset Beach-en, ez van. Jövünk még ide vissza. :) Ezek után nem nagyon mertük leállítani a kocsit, viszont ez azzal járt, hogy valakinek mindig lennie kellett a kocsinál. Nem túl kényelmes így kirándulni :)
Aztán irány a reptér, de csak négy órával indulás előtt lehetett volna becheck-olni (és ami lényegesebb a csomagokat feladni), úgyhogy irány a csomagmegőrző. Ami helyett sikerült egy katonai bázisra tévednünk. Nem néztek túl szépen, de végünk engedtek megfordulni, és nem küldtek Guantanamóra. Úgyhogy B terv, a csomagokkal együtt adom majd le a kocsit, aztán kitaxizom az összes bőrönddel a reptérre.
Márkot és Mikit kiraktam a stadionnál, én meg elmentem Pearl Harbour-hoz szétnézni. Egészen eddig nem állítottuk le a motort reggel óta, de itt muszáj volt. Leállítom, majd mielőtt elindulok nézelődni, egy próba, hogy indul-e. És persze megint taktaktaktaktak. Na mondom ez kész. Próbálkoztam a parkolóban, hogy van-e valakinél jumper cable, találtam is egy csávót, úgyhogy úgy döntöttem nem kockáztatok, visszaviszem most, hátha később már nehezebben találnék segítőt. Szóval irány Waikiki, leadom a kocsit 2.5 órával korábban. Na ott bezzeg már indult… Biztos a kölcsönzős faszi elfordította a múkodj kapcsolót. A csávóval nekiállok balhézni, hogy adjon refund-ot, de természetesen a főnök nincs ma, ő meg nem dönthet ilyenről. Megegyeztünk, hogy pénteken visszamegyünk tárgyalni a góréval, nem mintha sokmindenben reménykednék. A bőröndöket mindenesetre ott hagytam nála, én meg a maradék időben mászkáltam Waikiki-n.

Elég idegesítő volt, hogy olyan meleg van mint az állat, de nem tudok bemenni fürödni az óceánba, mert ott van a hátamon a buzi laptop, na mindegy.
Mindenesetre azon gondolkodtam, hogy vajon ha a ferrari-t visszük el, akkor azt mennyiért bikázta volna be reggel a csöves csávó? :) Azóta Big Island-en béreltünk egy Jeep Wrangler-t, ezzel remélhetőleg nem lesz ilyen gond: