Már reggel feltűnt, hogy valami ma más. Nem esik! Éppen elhagytuk Hilót, és még a nap is kisütött. Tegnap után ez szokatlan érzés volt :)
Ahogy haladtunk észak felé, átmentünk egy eléggé dzsungeles scenic route-on, valami ilyesmiket láttunk:
Ahogy haladtunk északra, egyre melegebb lett, így idejét láttuk, hogy leszedjük a Jeep-ről a tetőt. Nem ment egyszerűen, de azért csak deliveráltunk a végére.
Hát, ezt az érzést elég nehéz leírni. Tető nélkül száguldunk az úton, vakít a nap, jobbra az óceán, balra hegyek, bömböl a Paradise City, mi pedig felállunk, és ordítunk. Hát, nem mondom, hogy szar dolgunk van :)
Miután megérkezdünk a Waipio Valley-hez, valami ilyesmit láttunk fentről:
Lent állítólag van vízesés, meg mindenféle szép dolog, de csak összkerekes kocsival lehet lemenni, mert elég durva terep. Még szerencse, hogy nekünk az van, gondoltuk. De volt ott egy tourist info-s csávó. Kérdezte, hogy értünk-e a négykerékmeghajtáshoz, mondtuk, hogy persze. Aztán pár kérdéssel meggyőzött, hogy nem biztos, hogy ez így van. Meg mutogatott egy tökugyanolyan Jeep-et, mint a miénk, hogy ezt pár órája baszták szét, most várják a trailer-t. Nemsoká meg is jött... Arról is felvilágosított, hogy a legtőbb autóbérlő cégnél a szerződés apró betűs részében benne van, hogy nem lehet off-road-ra menni, hiába a biztosítás meg minden. Ha ottmaradunk, csak trailerrel elvontatni 1000$, és akkor a javíttatásról még nem beszéltünk. Megnéztük, a mi szerződésünkben is ez volt. Csak tudnám akkor minek árulnak ilyen gépeket (jó, tudom, divatból). Egy a lényeg, a csávó beparáztatott, és nem mentünk le, nem kockáztattunk többezer dollárt... Amúgy gyalog is le lehetne menni, de arra meg nem volt több óránk, ugyanis:
A tegnapi egész-napos esőzés után eldöntöttünk, hogy igenis átmegyünk a sziget másik felére, mert már hiányzik az az érzés, hogy hú de kibaszott meleg van... Unalmas volt már ez a 21-23 fok :)
Úgyhogy mentünk tovább keletre. Elég érdekes volt, hogy a szinte őserdős növényzetből néhány mérföld alatt mediterrán jellegű kopár vidék lett. Átmentünk néhány hegyen, és már ott is voltunk Hapuna Beach fehér homokos partjainál.
Valamiért nem nagyon csináltunk fényképeket, csak ezt találtam. Ettől azért szebb volt :)
Strandoltunk pár órát, snorkerezni is próbáltunk, de aztán beszólt a mikrofonba a jégpálya gondoka, hogy itt nincsenek halak, úgyhogy inkább hagytuk. Felavattuk Miki boogie board-ját, elég vicces.
Visszafele kitaláltam, hogy én is akarom a Jeep-et vezetni, amiből végül az lett, hogy egészen Hilóig én vezettem. Miki megállapította, hogy a leggyakoribb kezdő vezetői hibába én nem esek bele, konkrétan, hogy nem félek... Azt hiszem ez inkább kritikának fogható fel :) Legalábbis egy-két kanyarba nem 40 mérfölddel kellett volna belemenni, hegyről levele, esőben :) Kissé driftelt néha a járgány, de azért túléltük :)
Hilóban még egy gyors kaja, felvettük a bőröndöket a hotelnél, és 17.55-kor el is indultunk a reptérre, a 18.30-as Maui járathoz :)
Kissé sietősre sikerült a kocsi leadás, becheck, stb., de azért elértük a gépet. Pedig Márk bőröndjét még a terrorelhárítás is kipécézte magának. Csak nem kellett volna azt a sok plutóniumot becsempészni. :)
Amikor megláttuk a gépet, nem voltam biztos benne, hogy ez egy darabban fog leszállni, de végül sikerrel vette az akadályt.
Ezek a szigetközi repterek egyébként új dimenziókat nyitottak nálam a gagyi repterek tekintetében, de erről lehet majd talán egyszer egy külön post-ban.
Felvettük az újabb kocsit, majd elindultunk a Hyatt-be, hogy vacsorázzunk a már említett magyar főmuftival, de túl későn értünk oda, úgyhogy áttettük holnapra. Mindenesetre ennyire luxus helyen, mint ez a Hyatt, én még szerintem nem voltam... Ha holnap megint megyünk, valószínűleg fényképezünk is párat...
Na most alvás van. Pá.
Bejegyzések
