2009. február 10., kedd

Waikiki Beach - Első nap

Aztán persze autót nem tudtunk bérelni, úgyhogy taxival irány a Waikiki szállás. Ott a többiek lefeküdtek aludni, én meg vártam a napfelkeltét. Aztán rájöttem hogy az túl későn lesz, úgyhogy még sötétben elindultam a felhőkarcolók között egy fürdőgatyával meg egy törcsivel a partra. A kölcsönző 6-kor nyitott, a csávó meg elvileg fehér volt, gyakorlatilag a naptól olyan fekete, hogy a sötétben konkrétan nem is láttam :) Adtak egy longboardot, én meg kimentem a vízre. Volt már ugyan fény, de annyira nem, hogy lássam azt, hogy hol vannak a szörfösök, ahova a srác küldött kezdésnek, úgyhogy sikerült egy másik törésre kieveznem (kb. 500 méter a parttól) Kb. 1 óra nem kicsit frusztráló teljes eredménytelenség után észrevettem, hogy másik törésen kéne lennem. Ez épp jókor jött, mert ilyenkor az emberen sokszor átfut a sohase-fogok-tudni-szörfözni érzés, és az egy nem jó érzés. Úgyhogy áteveztem oda, és ott már sikereim is voltak, sikerült elkapni egy-két nem is olyan kis hullámot. Ekkor már a nap is elkezdett felkelni szépen a város mellett levő Diamond Head nevű kráter fölött. A város mögötti hegyek teteje felhőben, förös színben izzanak a felhőkarcolók, és a hullámok. Na ez a látvány amikor a deszkán állok és száguldok kivelé :) Impressive... Mivel nyilvánvalóan nem volt nálam se kamera, se fényképezőgép, így kénytelen leszek halászni valahonnan az internetről képet, ami érzékeltetheti a látványt. A lényeg, hogy eszméletlen jó lett a vége. Sokat mosolyogtam - lásd a sok helyen idézett pedamami blogbejegyzést ;)Azóta átrepültünk a Big Island-re, úgyhogy van kép arról a helyről, ahol szörföztem (ugyan a napfelkelte nincs rajt):




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése